2010. április 12., hétfő

Lehet más?

Sikeresen szerepelt az LMP a 2010-es országgyűlési választás első fordulójában. A fővárosban ráadásul 2%-al megverte Jobbikot is, összesen 12,76%-át megszerezve a szavazatoknak. Nem meglepetés, szinte természetes, hogy Pest megyében hozták a legerősebb eredményt, hiszen a fővárosban és környékén a legmagasabb az átlagos iskolázottság és az életszínvonal. Összefüggés? Az alacsony életszínvonal, és az alacsony iskolázottság együttesen befogadóbbá teszi az embereket az irracionális ideológiákkal szemben. A Jobbik sikere egyfajta messiáskeresésnek köszönhető, ez a siker azonban nem fog sokáig tartani, mivel Vona Gáborról hamar kiderül, hogy egyáltalán nem messiás, és közel nem fogja tudni betartani az irracionális választási ígéreteit.

Az LMP sikere azonban részben köszönhető a saját identitásának és programjának. Észre kell venni, hogy az SZDSZ kihullásával kialakult egy liberális vákuum a politikai térben, amelyet az MDF látványos inkompetenciája és reménytelensége a mérsékelt-jobboldali szavazók számára is fókuszba tudott állítani. Sokan szerették volna megállítani a Fidesz térnyerését, de nem akart az MSZP-re szavzni. Nem mondok nagy újdonságot azzal, ha azt állítom: az LMP a szavazatainak jelentős részét tiltakozásból leadott szavazatok adják. "Inkább az LMP, mint a Fidesz vagy az MSZP!"

Egy hitéből többször kiforgatott, számtalan alkalommal, nyíltan hülyére vett nép már nem hisz az ígéreteknek. Az LMP ezt jól kiaknázva nem azt mondta, hogy "Lesz más a politika" hanem hogy "Lehet más" a politika. De vajon lesz-e? Szerintem nem csak a saját nevemben beszélek, ha azt mondom: nem nagyon hiszek benne. Ahogyan a régi vicc is mondja: "Honnan tudni a politikusról, hogy hazudik? - ?? - Mozog a szája!". Ennek ellenére megkapták a szavazatomat, ha másért nem, hát azért, hogy ne legyen a fidesznek kétharmados többsége. Persze bujkál bennem is remény, de ez inkább egy elvont, romantikus könyvekből ismert remény, mint konkrét tényekre alapozott racionális meggyőződésből kialakuló optimizmus.
Szeretném felhívni az LMP figyelmét arra, hogy - ahogyan minden protest megmozdulás - ők is ki vannak téve az érdektelenné válás veszélyének. Véleményem szerint akkor lehet sikeres a kezdeményezés, ha képesek egy határozott, éles körvonalakkal megrajzolt identitást kialakítani a párt köré. Mondani persze könnyű, csinálni annál nehezebb. A politikai szereplők nagy ívben kerülik a konkrétumokat, kerülik a határozott körvonalakat. Persze, hiszen minden egyes leírt vagy kimondott konkrétum számonkérhetőséget is jelent. Minden konkrétum véleményeket fog indukálni a szavazóbázist alkotó emberekben. Hol pozitív, hol negatív véleményeket. A politikusok pedig nem szeretik a számonkérhetőséget, és rettegnek a negatív véleményekről. Inkább elmossák a kontúrokat: sejtetnek. Ekkor ugyanis se pozitív, se negatív vélemények nem fogalmazhatóak meg a kijelentéseikkel kapcsolatban. De legalább lehet sejteni. Meg a sejtések alapján reménykedni. Ez lenne a politika? 

Hogyan lehet sejtések alapján bármilyen konkrét intézkedéssel előállni? Vagy inkább úgy kérdezem: lehet-e egyáltalán bármilyen intézkedési tervvel előállni, ha nem merik elmondani a terv konkrétumait? Lehet-e társadalmi párbeszédet emlegetni, ha senki nem mer mondani semmit? Hogyan lehet ellenérvekkel támadni egy politikai kezdeményezést, ha nem hangzottak el érvek? Felteszem a kérdést most az LMP vezetőinek, és az LMP szavazóinak: El fog-e tudni kezdődni egy beszélgetés a konkrétumokról, vagy továbbra is maradunk a maszatolásnál? Egy mondattal: lesz-e más a politika?

(a kép az Index.hu-ról származik)

6 megjegyzés:

  1. "Aki nem foglalkozik a politikával, azzal foglalkozik a politika!" Ezt az elvet már tizenéves korom óta vallom, ezért határoztam el akkor, hogy belépek a Fideszbe, mert nem akarok a külsőségek befolyásolása alatt állni, tudni akarom, hogy mi folyik belül. Nem tökéles a Fidesz, de mint Te is mondtad, nincs tökéletes párt és a politika nem lehet más... viszont embereknek kell irányítani az országot. Szeretnék ott lenni, hogy én is változtathassak a Fideszen, vagyis ami még fontosabb, az országon. Ez a folyamat sohasem áll meg. Ami a romantikát illeti, nem tagadom, hogy érzelmi szállak is fűznek a Fideszhez, és hogy 14 éves koromban romantikusabb elképzeléseim voltak róla, és hogy most 8 év múlva akaratlanúl sírva fakadtam... Szeretem a hazámat, és az LMPvel ez a bajom, hogy nem nemzeti érzelmű párt, és hogy a háttérben egy új szdsz... további elemzésbe nem merülök bele. Pl Nándika...

    Fr

    VálaszTörlés
  2. Akkor most már ilyen véleményt is hallottunk. Köszönjük meg "Fr"-nek, hogy megosztotta gondolatait.

    VálaszTörlés
  3. Bár én elég bizarrnak és életszerűtlennek tartom hogy ha valaki ilyen módon kötődik egy párthoz. Teljesen mindegy, melyikről van szó.
    A nemzeti érzelem meg szerintem most nem oszt, nem szoroz. Az van elég. Sőt! Inkább emeljük az országot egy kultúráltabb szintre. Ez a fontos. Szerintem.

    VálaszTörlés
  4. És még valami:
    "Szeretem a hazámat..."- viszont aki ellenzéki az forduljon fel, igaz?
    Mertugyebár a szlogen is ezt hirdeti: 'Csak a fidesz!'. A többiek meg mind szemét rohadékok. Választókat is beleértve.
    Tulajdonképpen te mit is értesz haza alatt? A földrajzi tájegységet? Vagy a fideszeseket?:/

    VálaszTörlés
  5. Tájat, nyelvet, embereket...:P (Hülye kérdés) Természetesen az összeset. Ja és nem birom a Fidesz sampon-reklám szerü szlogenjeit...

    VálaszTörlés