>>> RUSH >>>>>>>>>>>>>>>

Feketeség. Sötét teljesség, a Minden pontos ismerete, és a végtelen belső tér, amiben minden messze, de mégis minden túl közel. Idegenből sugárzó fény kapja rajta a menekülő alakokat. Mindenhol család. Család a végtelenség, család a közelség, a vér, a szorongó hideg, és a reszketve szökő meleg. Csökkenő atmoszféra, üres terek, egyszer használt életek. Végtelen ipari rend, a megszámlálhatatlan kéz görcsös munkája, ahogyan ütemet ver egy halálra vált ember jéghideg halántékán, ahogyan roppant ketrecbe zárt szívek hajtják végre az üres terveket, úgy történik ütemre újra és újra a lázadás, a menekülés, az újra felvillanó fény, ami elkápráztat, betölt, melegít és hívogat... és az újra a megérkezés! Aztán a fény kihúny, de még tart a meleg. Sötét van, teljesen sötét, vak sötét, de meleg van. Egy kicsit még meleg. Egy kis pihenés. Egy kis jó. De a dolgok lassan közelebb húzódnak a sötét kíhűlésben, hogy aztán végül szelíd összefagyásban várják a világvégét... azaz következőt. A következőt. Újra. A villanást, hogy a pillanatra látszó árnyékokból következtethessünk a menekülő alakok kibenlétére. Információ. Óriásira nyílt szemek pásztázzák a végtelen sötétet fényforrások után kutatva. Mindenféle szemek keresnek fényt, türelmetlenül várják a villanást. Ami végül jön, jön a Lázadás. A Menekülés, A Villanás... a menekülő árnyak egy pillanatra ugyan láthatóvá vállnak, de már nem érdekesek. Az a pár pillanat forróság, az a kevés meleg kell! Végül a hosszú kihűlés és összesimulás. Végül ha már régen nem tudott hidegebb lenni, és a szemek már nem tudnak érzékenyebbek lenni, akkor jöhet villanás....

Én becsukom a szemem, és nem fürkészem a sötétet. Csukott szemmel figyelek. Várok. Én vagyok a lázadó, én villantok. Tudom, hogy mikor fog villanni, ezért nyugodtan várhatok, nem kell fürkésznem, nem fogok lemaradni. De nem a villanás fénye érdekel. Engem a villanás utáni pillanat érdekel, amikor a fény nem vakít el, de még mindent látni. Azt akarom látni, amit a fény megvilágít, ami az árnyékot csinálja. Most nem a fény kell. Nem érdekel a fény, ahogy nem érdekel az árnyék sem. Engem az érdekel, ami egyikből a másikat csinálja. Engem az érdekel, hogy hogyan lesz a fényből árnyék, és hogyan lehet az árnyékból újra fényt csinálni. De nem kell az árnyék, ami mindent betakar, és nem kell a villanó fény, ami a kiéhezett szemeket elvakítja.

Ez kell. És csak ez.