Panni és a galamb ( 2 / ? rész )

"I stare into the golden abyss of the Eternity"

Időt látott, végtelen időt. A meg nem történtség fantáziát provokáló mezítelensége állt vele szemben, könyörület és kérdés nélkül. Egyetlen megérthetetlenül egyszerű válaszban öltött testet. A Mindenre adott Válaszban. Az életre, a halálra, és mindenre, ami közte van. A Válasz. A válasz, ami az idő maga. Nem a percek, nem a másodpercek, de még csak nem is az évmilliárdok. A számlálás ténye az időt egyszerre végtelenül kevéssé, és végtelenül hosszúvá teszi. Kivárhatatlanul közelivé válik miatta minden.  Az Időnek nem természete a számosság.

*

Panni megszeppenve nézte a távolodó galambot. Ráébredt, hogy egy ideje már fázik. Körbenézett. Az udvaron erősen megfakultak a hosszúra nyúló októberi napsugarak, a délutáni aranyló ragyogás már teljesen átadta helyét a szürkületnek. A homokozóban rejtélyekkel teli rendszerben álltak a játékai. A gonosz Csokitigris által őrzött várból való kijutás csodálatos kalandjainak egy jelenetét őrizték a bábúk. A királylány kicsit megázott, úgyhogy ő már a dömper biztonságából szemlélte a Tizésfelek társasságának hősies küzdelmét a Csokitigris ellen. A Tízésfelek Társassága - nevével ellentétben - négy tagból állt: Zsahúrból, a kindertojás harcikutyából, Ubliból, a fekete matchboxból, és az elmaradhatatlan Mr. Mendróból, aki egy igazi Dszentleman, illetve a csapathoz tartozik még Zsindely, a papírkígyó, de őt Csokitigris egy támadás során vízzel leöntötte, ezért ő hősies áldozatként az egyik utolsó napsütéses csíkban, illetve annak helyén feküdt. A csata - a királylány keze, és a hozzá passzoló fele királyság mellett - egy teljes csomag mézes ostyáról is szólt, amelyet a gonosz Csokitigris az egyik legmagasabb torony legtetején őrzött. A toronyra Panni külön büszke volt, mivel ez volt az első stabil öt vödör magas tornya.
A krónikák szerint Mr. Mendró épp folyamatos részvényárfolyam ingadozással - bár Panni nem volt biztos a szókapcsolat pontos jelentésében - bombázta a gonosz Csokitigrist, elterelve ezzel a figyelmét Zsahúr hajmeresztő ejtőernyős akciójáról, amelynek keretében sikerrel leszállt az Ötös torony tetejére. Ubli épp próbált a megfelelő pozícióba állni Zsahúr kimenekítéséhez, amikor egy galamb leszállt az Ötös torony tetejére. Panni felnézett a játékból, és kínosan vette tudomásul, hogy a galamb az Ötös torony tetején körülnéz, majd megtalálja a mézes ostyát, belecsippent, és egy könnyed elrugaszkodással tova repül ostyástul. Zsahúr - bár mindent megtett - nem tudta megakadályozni a rablást. A galamb a közeli Fügebokor tetején állapodott meg, csőrében az akkor még becsomagolt állapotban lévő édességgel. Panni feszülten nézte a tolvajt, ahogyan kényelmesen ücsörög a biztonságosnak hitt magasságban.
- Hogyan lehetne visszaszerezni a kincset? - kérdezte magától. Nem hosszan morfondírozhatott, mivel a Galamb begyakorolt hatást keltő pontossággal nyitotta ki a megszerzett édességet, és néhány másodperc leforgása alatt el is tüntette begyének mélyén. Panni ekkor azon a ponton volt, hogy ejtőernyő nélküli ejtőernyős küldetésre küldi Zsahúrt a galamb irányába, csakhogy már két játéka átesett a szomszédba, Zsahúrt pedig különösen szerette, tehát inkább nem próbálta hozzávágni a galambhoz. Amaz még ült pár percig a fügefa tetején, aztán hirtelen elrepült. Panni mélyen gondolataiba mélyedve ült, és észre sem vette, hogy a galamb kérdés megoldását már hiába keresi, hiszen a galamb már elrepült. Végül hirtelen feleszmélt, és fázni kezdett. Mennyi idő telhetett el? 

* 

Egy öltönyös ember idegesen paskolta a kezében tartott halszálkás zakót. Mozdulatai feszességről, precizitásról, és indokolatlan sietségről árulkodtak.
- Ez nem igaz. Ilyen nincs. Pont most. Pont most. Ilyen nincs.
Haja szürkés volt, feje kerek, de határozott vonalakkal rajzolt szemöldöke ellenpontozta ezt. Fekete nadrágot, és fényesre pucolt cipőt viselt. A társasház kertjének egy félreeső részén állt, egy jókora fügefa árnyékában. A fügefa mellett földbe levert, részben már elkorhadt rönkök jelölték ki egy korábban homokozóként funkcionáló terület szélét. A rönkökön különböző apró tárgyak sorakoztak: kulcsok, telefon, fényképezőgép, toll, papír, névjegykárta. Ez utóbbira divatos betűtípussal nyomva ez állt: "Berger Antall Ingatlanok". A rönkök által leárnyékolt területen a pár nappal korábbi eső bizonyítékául pedig egy tócsa bujkált a napfény elől.
A kertből jól lehetett látni a ritkásra rakott fakerítésen túli utcán lassan leparkoló fehér Opelt, és a belőle kiszálló négy tagú családot. Az anyuka súgott valamit a férje fülébe, aztán az azóta már előre szaladt gyerekek után sietett, és látható sikertelenséggel próbálta őket rendre fegyelmezni. A férj arcán leplezett izgalom mutatkozott, ahogyan erőltetett kimértséggel becsukta az autót, majd családja után indult.
Az ingatlanügynök kis hezitálás után nadrágja zsebébe mélyesztette a kulcsokat, és a telefonját, zakóját pedig az egyik kevésbé elkorhadt tönkre helyezte, majd elindult a család felé.
- Á, Berger úr! - köszönt jó előre udvariasan a családapa, ahogyan meglátta a közeledő férfit.
- Üdvözlöm Tóth úr! - mondta hidegen az őszes férfi, majd kinyitotta a kerti kaput, és beengedte az emereket. Gyors bemutatkozás után rövid sétára indutak a kertben. Az ingatlan ügynök sok éve gyakorolt lazasággal sorolta a hely előnyeit:
- Örülök, hogy végül elállt az eső. A kert igen lényeges eleme ennek az ingatlannak. Mivel a kerthasználat lényegében garantált, ugyanis a ház többi lakója tulajdonképpen nem szokott itt tartózkodni. Korábban több kisgyerekes család is lakott itt, de tudja: kirepültek. A kertet pedig régen nem gondozzák, de nagyon jó fekvésű a kert. Teremnek a fügefák, és hátul van még egy barackfa is. A közös költség alacsony: gyakorlatilag alig van. A szemétért természetesen külön kell fizetni... - itt vigyázzanak, van itt egy kilógó cső, igen, az ... igen, a csatorna díj természetesen benne van a vízdíjban, aminek egy részét viszont elengedik, mivel kertváros, és itt - ugye - locsolásra is használnak vizet, amit nem engednek a csatornába... igen? Természetesen, a társasházzá alakulás megoldható, sőt: már folyamatban is van...
A férj folyamatosan tette fel a kérdéseit. Megkérdezte a ház jogi helyzetét, az uralkodó politikai nézeteket, a közterület használatot, a parkolást, a betörések számát, a posta, közért, patika, orvosi ügyelet, hírlap árus, benzinkút, turisztikai látványosságok, buszmegállók közelségét, ahogyan az uralkodó széljárást, a várható csapadékmennyiség éves átlagát, a talaj összetételét, a közeli széndioxid kibocsátó helyeket, ipartelepeket, az áram- és vízhálózat utolsó jelentős karbantartásának időpontját, a ház építési körülményeit, anyagait és engedélyeit, ahogyan a terület korábbi tulajdonosainak etnikai összetételét, korát, eltávozásuk okát és idejét, valamint még minden mást is, ami eszébe jutott.
A feleség egy darabig hallgatta a két férfi beszélgetését, majd lassan kellemes zsibadtságba került, és figyelmét teljesen lekötötte az elnyújtózó napfény, ahogyan a déli határozott fehér fényesség lassan csúszott át a délutáni aranylásba. A kert először zöld volt, élénkzöld, majd fehér, most pedig minden arany. Figyelme megakadt a levegőben úszó, fénylő virágporon, nyárfaszöszön, leveleken és rovarokon, ahogyan a béke aranytáncát járták a régi homokozó fölött, a terebélyes fügefa lobjai alatt. Régi érzések rémlettek fel benne, amikor diáklényként otthon a tornácon tanulás közben mindig élvezettel nézte a gyümölcsfák alatt zsongó bogarak kusza mozgását. Romantikus álmokkal megtöltött jövőt látott bele az aranyló fénybe és a bogarak izgatott táncába.
Kellemes álmodozásából a gyerekek veszekedése szakította ki, ugyanis találtak egy fekete matchboxot a homokozóban, és nem tudtak megegyezni abban, hogy kié legyen.
- Ne veszekedjetek már ilyen hülyeségen! Az egy régi szar matchbox, mindegyikőtöknek van otthon vagy száz darab belőle amúgy is. És vigyázzatok a....
De a mondatot nem fejezhette be, mert a verekedő gyerekek közben lelökték a homokozó szélére tett zakót, ami magával sodorta a fényképezőgépet, egyenesen bele a rönkök aljánál húzódó tócsába. A gép halk toccsanással merült el a vízben, a zakó pedig engedékenyen takaróként hullott rá.
A nő feszülten lépett két megszeppent gyerek közé, és némát elrángatta őket a tett színhelyéről.
- Menjetek a kocsihoz, és üljetek be. Gyerünk - súgta nekik összeszorított szájjal. A két gyerek sietve elindult az autó felé. A nő körbenézett, és megnyugodva konstatálta, hogy az ingatlan ügynök, és a férje a ház sarkán túl elmélyülten beszélget. Nem vettek észre semmit. Hozzájuk lépett, és a férjébe karolt.
- Drágám! Nekem igazán tetszik ez a hely! - mondta.
- Ugye hogy fantasztikus? És képzeld, van bio csatorna, és a barackfa egy különleges fajta az alföldről, az egyik szomszédunk pedig egy 56-ban diszidált magyar, aki Amerikában befutott sebész, de végül hazaköltözött...
Szürkület lett, mire az ingatlan ügynök el tudott búcsúzni a családtól.
- Köszönjük szépen, Antal! Akkor hamarosan jelentkezünk a hitelpapírokkal.
- Várni fogom! A mihamarabbi viszont látásra! - válaszolt az ügynök, és érezhetően megkönnyebbült, amikor a család autóját látta elkanyarodni az utca végén. Erősen sötétedett, úgyhogy sietve a kertbe indult megkeresni a zakóját, és az egyéb tárgyait. Közben csörgött a telefonja: a felesége hívta.
- Igen... Nem... Még csak most mentek el... igen... Még össze kell szednem a zakómat.... Mi? ... Nem ... Leszart egy galamb! ... Ahogy mondom: leszart! ... Nem, levettem. Csak nem állok oda szaros zakóban? ... Igen, azt próbáltam, de nem jött le. ... Megyek, most indulok.
Közben odaért a homokozó mellé, de a sötétben nem látta a zakóját. A telefonnal világítani kezdett, és nagy káromkodás közepette találta meg a drága ruhadarabot a földön. Még mérgesebb lett, amikor felemelve érezte, hogy az egész alaposan átázott. Azon gondolkodott, hogy mindez hogyan történhetett, amikor észrevette a zakó alatti pocsolyában a fényképezőgépét. Dühében ledobta a zakót a földre, és hagosan átkozni kezdte a galambot.
- Te nyavalyás! Csak tekerném ki a nyakadat, te!
Szárnyak surrogtak a szürkületben, ahogyan egy galamb könnyedén tovább rebbent a fügefa tetejéről, a ház kéményére, onnan pedig beleveszett a már beköszöntött este feketeségébe. 

* 

Őrült csókolózásban bontakozott ki a sok éves visszafogodtság. A két öreg száj mohón szívta egymásból az élet ott felejtett nedveit. Tökéletesre számított mozdulatok, biztos kézzel fenntartott bizonytalanságok. Korok, amelyek elmúltak, és korok, amelyek sosem jöttek el. Élettel teli elképzelt emlékek, és halott élmények gyűjteménye, egy huncut kis öröm, egy parázsnyi tűz a végleges enyészet előtt. Remegő kezekkel áhított kéj, és félelmes pillanatok a gyötrelmes gyönyör után: vajon meddig mehet ez így, vajon mikor feszül túl a húr? De hiszen ha ennyi ideig nem feszült túl, nem is fog. Ugyanakkor ha eddig nem is, most akkor biztosan túl fog feszülni, elszakad, és vége lesz.
De még ez a csók, egy percnyi meleg, egy hamis hit, egy másik tér és idő. A lehetett volnák édes valósága, a hívogató örökkévalóság csalfa tükröződése a már majdnem lepergett homokóra felső üvegében. Ez az idő az amelyben mindez történik. Az az ő idejük, a nem létező idő, a csalfa idő, a lopott percek ideje. A ténfergő magány ideje ez, amikor lejárt lemezek visszhangzanak az emberi élet hermetikusan lezárt befőttes üvegének légmentes terében. Egy kéz lejjebb mozdul, egy puszi félre csúszik, egy kósza mozdulat máshogy is érhetővé válik. Kéjesen megszegett szabályok poshadt kibúvója az élet kérdései elől. De a boldogtalan út boldog elhagyóit a szabálytalanság farkastörvényei regulázzák, és a lábak végül félre lépnek, megbicsaklanak. Esés, zuhanás, de a tökéletes talajvesztettségben nincs talaj, tehát nincs becsapódás sem, csak repülés van, a repülés örökké tartó illúziója.
A vének csókja visszahúzódik, szemek nyílnak, majd újra csukódnak. Inverz pislogásba burkolt kacsintás. Borús szelek esőt ígérnek. Régen kiszáradt már a föld, nagyon ideje volt már. A park roppant fái jól bújtatják a vének titkos légyottját, csak a kenyérmaradékon veszekedő galambok hangja tölti meg a homályos fényekbe öltözött apró tisztást.

* 

Nem elég a tíz sóhaj, de nem elég a száz sem. Sóhajtozom örökké, hogyha kell, és hogyha nem.

*