2000. május 8.

Oké, ez kilenc éve volt...!

"Egy régi emlék jutott az eszembe. A Teréz kõrúton sétáltunk Apukámmal. Úgy nyolc, kilenc éves lehettem. Séta közben elhaladtunk rengeteg üzlet kirakata elõtt, de az egyiknél leragadtam. A bolt modelleket árult, s a kirakatban egy gyönyörûséges helikopter volt az, ami annyira megfogott. Rövid unszolás után bementünk az üzletbe, megnézni. Az volt, aminek látszott: mûködõ távirányítós modell helikopter, villanymotorral. Még arra is emlékszem, hogy hatvanezer forint volt. Rámtört a szerzésvágy, és mindenáron meg akartam szerezni. A sírástól a felelõtlen ígérgetésig minden eszközt bevetettem, persze sikertelenül. "Bosszúból" elhatároztam, hogy sok pénzt fogok keresni, és fogok venni egyet. Aznap, és még az utána következõ kettõ héten minden gondolatomat lekötötte a pénzszerzés tervének kidolgozása - amibõl természetesen nem lett semmi.

A történetbõl lényegként az a két hét emelhetõ ki, ami utána következett. Semmi máson nem gondolkodtam, csak a pénzen, és minden vágyam - még a helikopter megszerzéséé is - háttérbe szorult a pénz iránti féktelen vágyódásom mögött. A pénz tehát nem eszköz volt az eredeti cél elérése érdekében, hanem maga a cél. Amikor valami mást láttam meg, ismét a pénz vált céllá, s elhalványult mellette maga a dolog, ami után vágyódtam.
Ez elmondható még sok emberrõl rajtam kívül. Ebben a világban és fõleg ebben a rendszerben bármilyen vágy kielégítéséhez pénz kell - mondja a közfelfogás. Node ácsi! Milyen vágyakról beszélünk? Egy autó, egy ház? Esetleg egy új cipõ, vagy csak egy szimpla hajcsat? Igen. Amikor ez a mondat elhagyja a szájat, kimondója ilyesmikre gondol. Hova tûntek akkor az igazi szükségletek? A másik megértése, egy baráti érintés, vagy csak egy egyszerû beszélgetés? Egyértelmûen háttérbe szorultak, helyüket az elsõdleges - tudat által értelmezett vagy-rendszerben - átvették mesterséges, és elsõsorban üzleti jellegû kreálmányok. Megértés? Menjünk pszichológushoz. Érintés? A Rákóczi téren találunk partnert... Beszélgetés? Minek, hiszen ott van a TV. Majd az beszélget velünk.
Üzlet. A Kapitalista világunk kulcsszava ez. Mindent pénzért, és mindenért pénzt. "Fejlettséget" pénzben mérik (BUX, stb.), és elmaradottnak tekintik azt a dzsungel mélyén élõ törzset, akik békében és boldogságban élnek egymással. De mi is a pénz?
Egy szemellenzõ, ami azért húznak ránk, nehogy véletlenül kitörjünk a "demokrácia adta szabadságból". Demokrácia, ahol szabad emberek szabadon gondolkodnak, és azt csinálják, amit szabad. Vizsgáljuk meg egy picit ezt a szabadságot. El kell ismerni, jogom van a szabad élethez, a magántulajdonhoz, a vallásom gyakorlásához, a véleményem kinyilvánításához stb. de mit érek vele, ha egy hullámpapírból készült mosógépdoboz az összes vagyonom? Hát dolgozni kell, hogy legyen pénzem, és azon vásárolhassak házat. Jó, elmegyek dolgozni, és reggel nyolctól este hatig megállás nélkül robotolok. Munka végeztével hazamegyek - és mivel jó kis szellemi fáradságom van - ledöglök a TV elé, és bámulok, vagy rosszabb esetben elalszok elõtte. Másnap kezdõdik az egész elölrõl. Egy ilyen napirendbe nem fér bele az "elmélkedés a világ nagy dolgairól" címszó alatti "naplopás". Jogom a szabad véleménynyilvánításról igazából semmit nem ér, amíg az ember nem rendelkezik véleménnyel. Honnan lehetne véleménye az embernek, ha nincs információja? Hát sehonnan, tehát híreket kell nézni. Mivel az híradó rövid, csak egy oldalról közelítik meg a kérdést, és - a további energiapazarlás kiküszöbölése végett - már mint kialakítandó véleményt közlik. Persze újságot is lehet venni, ahol egy újabb véleményt közölnek. Idõ híján viszont általában csak egy újságot olvasunk, és annak a véleményét vesszük át az adott témáról.
Az egész folyamat célja, hogy tökéletesen kezelhetõ bírákat kapjunk, akik azt teszik, gondolják, mondják, ami az általánosan elfogadott kép, mert nincs idejük saját gondolatok kialakítására. Ha mégis sikerül idõt szakítaniuk egy kis gondolkodásra, két okból lehet. Elsõ változatban idõt vesznek el az anyagi javak megteremtésétõl. Ez szükség szerûen vonzza a kevésbé "jó" életkörülményeket, tehát a kialakított nézeteit semmiképpen nem tudja használni. Például ha egy dúsgazdag cég népszerûsíti az amerikai kultúrát, a maroknyi szegény értelmiségi nem tud megfelelõen erõs ellenpólust kialakítani, és az USA termékei iránt hatalmas kereslet lesz. Vannak persze kivételek, például a Tankcsapda, akik - bár üzletszerûen, zenébe csomagolva - hirdetik az igazi mivoltát a dolognak. Gondolok itt például a "De neked jó a McDonald’s. neked elég ha koka a kóla" sorra. Viszont bármennyire is vannak erõsebb amerika ellenes törekvések, mind elmosódik a TV és rádió ontotta mocsok miatt, és - bármennyire is szomorú - nem jut el a buta tömeghez.
Második körülménysor a szabad gondolkozás lehetõségére, ha eljut valaki oda, hogy van elég pénze és lelkiereje befejezni az anyagi javak hajszolását. Eddigre persze az a valaki megöregszik, elfárad, minden gondja az utódainak felnevelése, segítése lesz, akik szintén a már említett mókuskerékben rohannak.
Jól látható a dolog paradoxiája. Képtelenség olyan pozíciót elérni, ahol az ember gondolatilag és társadalmilag is egyaránt szabad. A társadalmi szabadság alatt azt értem, bármit csinálhat - a BTK keretein belül, természetesen - anélkül, hogy ezért áldoznia kellene valamit az életkörülményeibõl. AZ én célom egy ilyen - nem létezõ - pozíció megteremtése. Elsõsorban rengeteg energia és erõs jellem kell hozzá, továbbá töménytelen mennyiségû segítség a barátok, család, ismerõsök körébõl.
A mai nap volt a döntés napja. Annak az eldöntéséé, hogy maradhatok-e az Iskolában, vagy mennem kell. A tanári kar délután négytõl egészen este tizenegyik errõl vitatkozott, majd azt a döntést hozta, amire számítottam. Maradhatok, de teljesítenem kell egy meghatározott tanulmányi követelményrendszert, ami természetesen nagyon kemény. Még nem teljesen tisztázott, mennyire játszott szerepet a tanárok vélemény alkotásában a "Fû és én", bár így elsõ látásra igen jelentõs volt. Ezt majd holnap meglátom.

A reggeli biciklizés alkalmával sikerült két doboz cigarettához jutnom, és még ma elszívtam belõle egy egész csomagot. Borzasztó ez a sok dohányzás. Kialakulni látszik a napirendem. Hihetetlenül szoros, de hála az istennek minden este kilenc és tíz között van egy kis szabadidõm. Ebben a sávban fogok írni, mert a rendszeres hajnali kettes fekvés teljesen kikészít. Már most is nagyon álmos vagyok. Jó éjt."

//Naplórészlet 2000-ből.